Szinyér községben, amely közvetlenül a Tice partján fekszik, írott formában csak 1311-től ismerjük Szcynereg néven. 1319-ben "Szciner"-nek írják, ugyanebben a században még "Zyner" vagy "Zynyer"-ként is tudtak létéről a birtoklevelekben.
1419-ben birtokosai Cseke György és Imreghy András az akkor már "Szynyr"-nek emlegetett településnek. Később megjelennek a Csebiek, a Pálócziak és Czékeiek. A 16. század első felében Szinyér (Zinyir) földjeit és portáit is felaprózzák a környékbeli nemesi családok, mint a Dobók, Eödönffiek, Gerendiek, Bánffiak, Czékeiek és Tárcziak. E század közepén 5-13 lakott portája van Szinyérnek.
A 16. század végén a következő társbirtokosokról tudunk: Barkóczi László, Soós István és Kristóf, Vinnay Kristóf és Melith Pál.
Az 1712-es esztendőben 6 elhagyott és csak 2 lakott háztartást találhatóaz ismert okok következtében a kuruc háborúk és járványok miatt, a kis település földjének és portáinak gazdái 1774-ben Tisza János, Soós László és Szikszay Boldizsár, majd néhány év múlva a Soós család megszerzi a kizárólagos jogokat.
1787-ben az adóösszeírók már 32 házat találnak és 250 lakost számlálnak. 1812-ben a község birtokán hal meg Szirmai Antal. 1828-ban az itt élők száma már 433 és mind a mai napig ez a rekord, hisz 1869-ben leapad ez a szám 354-re, sőt 1891-ben 300 alá süllyed és csak alig gyarapodik ezen szám fölé.
A 18. század második felétől Szinyér a település neve. Ezt a nevet 1948-ig megőrizte a falu. A Szinyér szó keleti szláv eredetű és összefügghet a Tice valamely szürke vagy kék erével (szinyij, szinyoje).
1910-ben 344, túlnyomórészt magyar lakosa volt. 1920-ig Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott, ezután az új csehszlovák állam része lett, 1938 és 1944 között Magyarországhoz tartozott.
